Előadásomban a munkácsi püspökség történetéből annak a három évtizednek az eseményeit szeretném feleleveníteni, melyek megelőzték a máriapócsi csodás könnyezést. Ezzel is érzékeltetni szeretném e nevezetes esemény egyháztörténeti jelentőségét.

Mindenekelőtt azonban emlékeznem kell hazánk korabeli politikai helyzetére. Ebben az időben az ország királya I. Lipót volt (1657-1705). Bár az ő uralkodása idején szabadult fel hazánk a török hódoltság alól, kormányzásához nagyon sok szempontból történetünk legsötétebb emlékei fűződnek. Ő és magyarellenes tanácsadói nyíltan törekedtek arra, hogy országunkat kíméletlenül leigázzák, gyarmati sorsra juttassák, sót, beolvasszák az osztrák birodalomba. A bécsi udvar leplezetlen önkényére jött létre Wesselényi Ferenc nádor vezetésével az a szövetség, mely a királyt - akár fegyverrel is - az alkotmány megtartására akarta kényszeríteni. A szövetség leleplezése után alkalmazott kegyetlen megtorlás is közrejátszott abban, hogy az ifjú Thököly Imre a bujdosók élére állt, és megindította felszabadító harcát az elnyomók ellen.

A politikai és a háborús helyzet a püspökség életére is hatással volt: azt közvetlen közelről érintette. A háború következtében a püspökség egész területe a legpusztítóbb események színterévé vált.

A munkácsi egyházmegye történetének kutatói egyöntetűen állítják, hogy a Parthén Péter halála és De Camillis püspök kinevezése között eltelt 25 év (1665-1690) a püspökség történetének legszomorúbb, legsötétebb korszaka. Ennek igazi okát azonban nem a politikai és a háborús eseményekben látják, hanem a püspöki szék betöltése körül kitört áldatlan vitában és az illetékesek részéről tapasztalt nemtörődömségben. A püspökséget, vagy annak egy-egy részét 25 év alatt kilenc, különböző rangú főpap (püspök, adminisztrátor, vikárius) kormányozta. A püspökségben fejetlenség uralkodott, az unió fejlődése elakadt, a papság és a nép valláserkölcsi élete a mélypontra süllyedt.

Már a kortársak is botrányosnak nevezték ezt a helyzetet. Ennek kialakulását részletesebben is ismertetem.

1. A püspökség betöltése

Az ungvári unió után Lippay György esztergomi érsek ismételten kérte a Szentszéktől, hogy a papság által megválasztott Parthén Péter püspököt erősítse meg tisztségében. Végül kilenc év elteltével VII. Sándor pápa felhatalmazást adott a prímásnak Parthén megerősítésére. Újabb négy év elteltével Parthén I. Lipót királytól is megkapta a püspöki kinevezést (1659. november 10.). A munkácsi püspökök székhelyére, a munkácsi kolostorba azonban nem költözhetett be, mert ott Zejkan Joannicius skizmatikus püspök élt. (Nevét Zékánynak is írják.)

Zejkant I. Rákóczi György özvegye, Lórántffy Zsuzsanna választatta meg 12 református prédikátorral. Ő az unió elszánt ellensége volt.(1)

1660-ban meghalt a fejedelemasszony. Még ugyanabban az évben követte őt a sírba a fia, II. Rákóczi György fejedelem. Ekkor ennek özvegye, Báthory Zsófia, aki házasságkötése alkalmával református lett, most visszatért a katolikus hitre. Zejkant, ki sohasem lett püspökké szentelve, elűzte a kolostorból. Ő a családja által alapított miszticei kolostorban telepedett le, s ott gyakorolta püspöki hatalmát az uniót el nem fogadó papok felett.

Ennek ellenére Parthén mégsem költözhetett be azonnal a munkácsi kolostorba. Ugyanis Báthory Zsófia továbbra is szerette volna gyakorolni a munkácsi várurak püspök-kinevezési jogát, s csak négy év múlva egyezett bele, hogy Parthén elfoglalhassa munkácsi székhelyét.

Parthén halála után újra előtérbe került a munkácsi püspökség betöltésének kérdése. A Szentszék, a király, a munkácsi vár úrnője egyaránt ragaszkodott a betöltés jogához; a papság viszont a választás jogához ragaszkodott, hiszen az ungvári unió alkalmával kikötötte: a püspököt a papok válasszák, a pápa pedig megerősíti.

Parthén közvetlen utóda Volosinovszky József lett. Őt I. Lipót király nevezte ki 1667-ben. Azonban kikötötte, hogy tegye le a katolikus Hitvallást, esküdjék meg az unió megtartására, és eszközölje ki magának a Szentszék megerősítését. Azt nem tudjuk, hogy Volosinovszky honnan származott, és azt sem, hogy ki ajánlotta be a királynál.

Az új püspök Szelepcsényi György prímás előtt a pozsonyi Szent Márton templomban letette a Hitvallást és az esküt, majd közölte vele, hogy őt a lembergi ortodox püspök már fel is szentelte. Erre a prímás azonnal felfüggesztette és ügyét a Szentszék elé terjesztette. Kérte, hogy a Szentszék mentse fel a szabálytalan felszentelés alól, mert várható, hogy elő fogja segíteni a rutének unióját. (1667. december 9.) Róma azonban nem sietett az ügy elintézésével. Ezért egy évvel később Pálffy Tamás egri püspök is sürgette a Hitterjesztés Kongregációját, szerezze meg Volosinovszky számára a feloldozást és a tisztségében való megerősítést. Ő is ugyanazzal érvelt, mint a prímás: a püspök elő fogja segíteni az uniót. Jelenti, hogy az új püspök az eskü letétele óta azon fáradozik, hogy a joghatósága alatt élő ruténeket az uniónak megnyerje (1668. december 11.).(2) A Szentszék eleget is tett a két főpásztor kérésének. Éppen úgy, mint Parthén esetében, IX. Kelemen pápa felhatalmazta a prímást, hogy Volosinovszkyt erősítse meg a püspökségben. Így most már egyszerre két püspökük is volt a ruténeknek: Volosinovszky és Zékány. Szembe is kerültek egymással. Volosinovszky azzal vádolta Zékányt, hogy Bereg megye nemesei az ő ösztönzésére zaklatják az egyesült papokat. A zaklatás ugyan igaz volt, de a nemesek ezt nem a miszticei püspök ösztönzésére tették, hanem azért, mert az egyesült papok az immunitásra hivatkozva megtagadták az eddigi kötelezettségek teljesítését.(3)

De Volosinovszkynak nem ez volt a legfőbb gondja hanem az, hogy Báthory Zsófia őt nem ismerte el. A kolostor javadalmát elvette tőle, majd nem is engedte, hogy a kolostorban tartózkodjék. A püspök Vereckén, majd Szojván, végül a kisbereznai kolostorban élt. Három olyan oklevél is van, melyet a püspök 1675. decemberében készített. 1676-ban már nem szerepel, tehát vagy visszament Lengyelországba, ahol felszentelték, vagy meghalt.

A kolostor ügyeit az ő távollétében Szerbin Mihály archimandrita intézte. Ám Báthory Zsófia már 1671-ben, tehát még Volosinovszky életében kinevezte az utódát, aki: Malachovszky János przemysli püspök volt. A fejedelemasszony a jezsuitákkal folytatott tárgyalások után hívta meg őt a munkácsi püspöki székbe. Malachovszky nemesi származású, tudományosan felkészült ember volt. Úgy látszik a lengyeleknek valamilyen oknál fogva érdekükben állt, hogy a munkácsi püspöki székbe lengyelországi főpap kerüljön. Ezzel magyarázható, hogy Mihály lengyel király, továbbá felesége Eleonóra (Lipót király nővére) és Foleda Gábor görög katolikus metropolita ajánlólevelet intézett Lipót királyhoz Malachovszky kinevezése érdekében. Megerősítését Báthory Zsófia is kérte a királytól. Egyben jelenti, hogy őt már be is vezették a kolostorba.(4)

Malachovszky 1672. augusztusában Báthory Zsófia ajánlólevelével Bécsbe utazott. A királyhoz intézett folyamodványában kérte a megerősítését, egyben némi ingatlant kért a püspökség számára azzal, hogy annak nincs semmi javadalma. E kérése Bécsben nem kis megütközést keltett, hiszen még Lippay prímás úgy tájékoztatta a kormányzatot, hogy a munkácsi kolostornak oly javadalma van, mely képes eltartani egy püspököt.

Úgy tűnik, hogy Malachovszky az előkelő személyektől kapott ajánlólevekben bízva, biztosra vette a kinevezését, illetve megerősítését. Ennek tudatában 10 pontból álló emlékiratot nyújtott be a magyar kancellárián, melyben előterjeszti kívánságait:

1. Kéri a királyt, hogy ismerje őt el munkácsi püspöknek.
2. Adományozzon javadalmat a püspökség részére.
3. A rutén papok ne a földesúrnak, hanem a püspöknek fizessenek illetéket a parókiális és az egyházi földek után.
4. Valamelyik bazilita kolostort jól fel kellene szerelni, hogy noviciátust létesíthessen.
5. A papokat mentesíteni kell a földesúrnak tartozó szolgáltatások és terhek alól, mert így könnyebben hajlanak majd az unióra.
6. A király adjon helyet, ahol néhány rutén fiatal számára nevelőintézetet vagy szemináriumot létesíthet, melyben szláv és görög nyelvet, a latinnak pedig legalább az alapjait tanulhatják.
7. Mivel a rutének minden mérget a szakadárok könyveiből merítenek, engedje meg a király, hogy szláv nyomdát állítson fel.
8. Jelölján ki a király számára valamilyen biztonságos helyet, ahol ezekben a zavaros időkben nyugodt körülmények között tartózkodhat.
9. Adja neki valamelyik latin szertartású javadalom jövedelmét, ezzel tudna rajta a legkönnyebben segíteni.
10. Adjon neki felhatalmazást arra, hogy papjai meglátogatása alkalmával ha szükség van rá, fegyveres segítséget vehessen igénybe.(5)

Az emlékirat arról tanúskodik, hogy Malachovszky alaposan felmérte a munkácsi püspökségben uralkodó állapotokat és azonnal átlátta, hogy mire van ott leginkább szükség. Ha kívánságai teljesültek volna, új korszak kezdődik az egyesült püspökségben. Kérésének teljesítése azonban túlságosan nagy kiadást jelentett volna a bécsi kormányzat számára. Ezért hiába rendelkezett kitűnő ajánlólevelekkel, hiába járta Bécsben nyolc héten át a kormányhivatalokat, a király nem volt hajlandó őt megerősíteni és jelentős útiköltséggel ellátva visszaküldte őt Lengyelországba.(6)

Nincs azonban kizárva, hogy az elutasításnak nem az volt az igazi oka, hogy a püspök túlzott igényekkel lépett fel, hanem az, hogy Báthory Zsófia nem volt hajlandó püspök-kinevezési jogáról lemondani, s ezért nem fogadta el a király által kinevezett Volosinovszkyt; most viszont Lipót - válaszképpen - Malachovszkyt utasította el.

Így a püspökség néhány évre szabadon működő püspök nélkül maradt. Mint említettem, élt még és működött Volosinovszky püspök, papokat is szentelt, de nem Munkácson.(7) 1675 után oklevelek, krónikák nem említik. Vagy lemondott a püspökségről, vagy elhunyt. Őt - mint ismeretes - Lipót nevezte ki. Utódát is a király nevezte ki Maurocordato Teofán paranoxiai érsek személyében, 1676 végén vagy 1677 elején. Kinevezését a történészek Kollonich Lipótnak tulajdonítják, aki már ekkor igen meleg érdeklődést kezdett tanúsítani az unió és az egyesült keleti szertartásúak iránt.

A távolból érkezett Maurocordato működéséről egyetlen adattal rendelkezünk: a munkácsi kolostorban 1667. április 13-án kiadott magyar nyelvű körlevele, melyben - a többi között - ezeket írja: "...A sz. atyák írásokban meghagyták s a sz. ecela ugy rendlete, hogy a papok eszesek legyenek... életekben tiszták, nem versengők... Mi is az mi eppusi tisztünk szerint tilalmazzuk, hogy 33 esztendőnek előtte a pap papi tisztben ne szolgálhasson, az diakónusok is 22. esztendeig az Isten templomában tiszteket ne tehessék. Az olyanténokat is tilalmazom, mely elsőben diakonusságot viselne és azután házassodjék meg, az olyanténok átokká legyenek. Amely papok az esperes hire nélkül más ecclába mennének, azok is a szerint átkoztak legyenek. A világhi emberek penigh, kik atyafiságban, sógorságban vagy komaságban házasodnak, az olyanténokat is eltiltom, hogy olyan dolgokat ne miveljenek..."(8) Ez az irat a munkácsi püspökség első, ismert körlevele.

Maurocordato azonban nem találta meg a helyét Munkácson. Nem értette papjai, hívei nyelvét, úgy érezte, hogy a háborús események miatt élete nincs biztonságban e városban. Ez utóbbira hivatkozott abban a folyamodványban, melyet a királyhoz intézett. Egyetlen évi működés után bejelentette, hogy szeretne visszavonulni, s arra kérte Lipótot, hogy utaljon ki számára évi kegydíjat. Azt is közölte, hogy Rómában szeretne letelepedni. A király a bécsi kamara előterjesztésére egyszeri 500 forint segélyt utalt ki számára, de azzal a feltétellel, hogy okvetlenül utazzék el. Azonban a püspök 6 éven keresztül Bécsben élt a királytól kapott pénzen, s mikor 1684-ben a török csapatok és a pestisjárvány közeledtének hírére Rómába utazott, már teljesen elszegényedett, s az Örök Városban végső nyomorban fejezte be az életét.(9) Feltételezhető, hogy tisztségében Róma sohasem erősítette meg.

Azonban Maurocordato, míg Bécsben élt, nem mondott le, s megtartotta a "munkácsi püspök" címet. Távollétében viszont teljes zűrzavar uralkodott joghatósági területén. Mikor erről Szelepcsényi György prímás - feltehetően az egri és váradi püspököktől - tudomást szerzett, úgy döntött, hogy vikáriust nevez ki a püspökség kormányzására. A prímás az 1681. évi soproni országgyűlésen találkozott Fenesy György egri és Benkovich Ágoston váradi püspökkel.

Szelepcsényi György 1681. december 13-án Sopronban kiadott okiratában metropolitai és prímási hatalmánál fogva Lipniczki János Jeromost a 13 vármegyében élő görög szertartásúak vikáriusává nevezte ki. A prímás a kinevezési oklevelében hangsúlyozza, hogy Lipniczki ugyanezt a szertartást követi, járatos a rutén nyelvben, tudása, tapasztalata, erkölcsös élete folytán ő a legalkalmasabb a munkácsi püspökség vikáriusi tisztségére.

A munkácsi püspökség rendezetlen körülményeire mi sem jellemzőbb mint az, hogy székhelyére, a munkácsi kolostorba be sem költözhetett, mert ott már egy felszentelt püspök, Rakoveczki Metód élt. Róla később lesz szó.

A prímás által kinevezett vikárius a makovicai krajna valamelyik parókiáján élt. Innen küldött jelentést a terület parókiáin végzett látogatásáról Benkovich püspöknek. Ez az írás a püspökség korabeli helyzetének rendkívül fontos dokumentuma.(10)

Úgy látszik, hogy Lipót király is tudomásul vette, hogy a prímás által kinevezett, s a püspökség egész területére vonatkozó joghatósággal felruházott Lipniczki székfoglalása érdekében semmit sem tehet. Arra viszont felhívták a figyelmét, hogy Lipniczki a makovicai uradalom területén lévő székhelyéről a távol lévő egyházközségeket kielégítő módon képtelen kormányozni. Ezért Monasztelli Demeter szatmári főesperes-lelkészt, 1685. április 4-én Szatmár, Szabolcs, Bereg, Ung, Ugocsa egyesült papságának főmoderátorává nevezte ki.

Monasztelli korábban komáromi rác pap volt. A király nevezte át ki szatmári főesperes-parókusnak, és őt a terület katonai parancsnokának és a megye főispánjának is védelmébe ajánlotta. Egyetlen okirat sem nevezi őt vikáriusnak, ő maga is csak a főesperesi címet használta, de valójában ennél sokkal magasabb hatalommal rendelkezett. Erre vall a többi között az is, hogy ő Lőrinc pazonkai (pazonyi?) papot saját vikáriusának nevezi; jóllehet esperesnek, főesperesnek helynöke nem szokott lenni.

A munkácsi püspökség kifejlődésének története szempontjából nem érdektelen mozzanat, hogy az említett megyék papjai Nagykállóban értekezletet tartottak (1686. október 29.), melyen különös nyilatkozatot állítottak ki. Eszerint: "Monasztelli Demeter esperestyünket mindenben befogadtuk oly feltétellel, hogy a szentséges római pápát pro capite tarthassuk és a fels. római császárért imádkozhassunk".(11)

Azonban Maurocordato távozásával a munkácsi püspökséget az illetékesek betöltetlennek tekintették. Most már nem is volt akadálya annak, hogy a püspökség élére felszentelt püspököt nevezzenek ki.

Különös módon újra jelentkeztek a lengyelek a püspökség betöltésére vonatkozó ajánlatukkal. Lubomirszky Szaniszló herceg, Lengyelország marsallja, Kovelszko Oginszky Márton litván kancellár, sőt, János, lengyel király Kulczicki Porphir bazilita szerzetest ajánlották Lipót királynak a munkácsi püspökségre.(12) Ám a király nem volt hajlandó kérésüket teljesíteni. Ennek számos oka lehet, de a legvalószínűbb az, hogy már 1665-ben az oroszországi egyesült püspökök megbízásából Szusza Jakab chelmi püspök római útja során azt kérte VII. Sándor pápától, hogy a munkácsi püspökséget, mely jelenleg az esztergomi érsekséghez tartozik, helyezze a kijevi metropolita joghatósága alá. Ha ez az előterjesztés megvalósul, a munkácsi püspökség betöltése körül teljesen új helyzet állt volna elő. Itt is érvényesült volna az oroszországi gyakorlat: a püspököt a papok választják, de nem a pápa, hanem a metropolita erősíti meg. A királynak annyi joga marad, hogy tudomásul veszi a püspök beiktatatását. Az már egészen más kérdés, hogy a munkácsi várurak - a Rákócziak - szívesen elfogadták volna ezt a megoldást, hiszen ők közvetlen közelről befolyásolhatták volna magát a választást, s jelöltjeik megerősítését könnyebben el tudták volna érni az orosz metropolitánál, mint a pápánál. Így érthető, hogy a későbbiek során maga II. Rákóczi Ferenc fejedelem is a kijevi metropolitához akarta csatoltatni a munkácsi püspökséget, hogy az általa kinevezett Kaminszki Petroniusz püspöki megerősítését kieszközölje.

Egyébként a jezsuiták 1671. évi feljegyzése szerint a Rákócziak annyira ragaszkodtak a kinevezési jogukhoz, hogy készek voltak arra, hogy a munkácsi és a makovicai uradalomban élő egyesült papok és hívek részére külön püspököt adjanak, amivel kettészakították volna magát a püspökséget.(13)

A király viszont a saját kinevezési jogához ragaszkodott, s az eseten okulva nem volt hajlandó lengyelországi főpásztort kinevezni. S mivel itthon alkalmas embert nem talált, inkább görög származású főpapokat állított a püspökség élére. Ez történt Maurocordato távozása után is. Hiába jártak közbe magas rangú személyek Kulczicki Porphir érdekében, Lipót király Angello Raphael (Rafael) galatiai érseket a munkácsi püspökség apostoli adminisztrátorává nevezte ki. A lengyelek által ajánlott Kulczicki - kit a források Kulcsinszky néven is emlegettek - csak az adminisztrátor vikáriusa lett (1688).

Rafael működéséről is csak egyetlen adat áll rendelkezésünkre: ő és helynöke 1686. június 15-én Szatmáron szentszéki ülést tartottak, hogy kivizsgálják azokat a vádakat, melyeket egy Veliczkó György nevű pap terjesztett Monasztelli Demeter ellen. Az adminisztrátor elnökletével lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a vádak teljesen alaptalanok, a békétlenség magvait Veliczkó hintette el a nép körében, ő lázítja a papokat és a híveket Monasztelli ellen; a főesperest tehát a vádak alól felmentette.

Rafael érsek sem állt sokáig a püspökség élén. Helynöke, Kulczicki, már 1688. november 10-én tudatja Benkovich váradi püspökkel, hogy bizonyos fontos okokból visszahívták Bécsbe. Egyben kéri, hogy ajánlja be őt Kollonichnál a munkácsi püspökségre. Csakhogy őt a váradi püspök nem tartotta alkalmasnak arra, hogy a munkácsi püspökségen uralkodó zavaros állapotokat megszüntesse. Egyébként is a munkácsi kolostorban felszentelt püspök él, éspedig: Rakoveczki Metód. Ő lényegében Zékány, miszticei püspök utóda volt.

Mint említettük, Taraszovics halála után Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony Zékány Joannicius személyében olyan püspököt választatott, ki az unió elszánt ellensége volt. Lippay prímás 1654-ben a Rómába küldött információjában azt írja, hogy Zékányt 12 református prédikátor választotta meg. Ezt valószínűleg úgy kell értenünk, hogy a püspökválasztó gyűlésen ők elnököltek, de magát a választást ortodox papok bonyolították le és az elnökök erősítették meg.

Azt is említettük, hogy miután Báthory Zsófia Zékányt a munkácsi kolostorból elűzte, Miszticén telepedett le, az ottani kolostorban. Kézenfekvőbb lett volna, ha a máramarosi Körtvélyes kolostorában telepszik le, hiszen a kolostor a nemegyesültek kezén volt, ám a kolostor éppen ezekben az években pusztult el.

Zékány halála után (1686 novembere) a papság és a nép Rakoveczki Metódot, a munkácsi kolostor házfőnökét választotta meg püspöknek.

Metód azonnal fel is szenteltette magát Dositheus moldvai metropolitával. A többi között már csak emiatt is kétség merült fel, hogy vajon egyáltalán unitusnak tekinthető-e? Talán éppen ezért kereste fel Kassán Fenesy György egri püspököt, hogy tisztázza magát a skizma gyanúja alól.

Mindettől függetlenül, Metód emberileg olyan magatartást tanúsított, hogy őt senki sem tartotta alkalmasnak a püspöki méltóságra Kulcziczki Benkovichnak, Kaminszki Petroniusz munkácsi hangadó szerzetes Fenesynek azt írja róla, hogy haszontalan, tanulatlan, tudatlan ember, Monasztelli egyenesen Kollonichoz fordult és arra kérte, hogy vessen véget Metód garázdálkodásnak és a munkácsi püspökségben uralkodó visszás állapotoknak.(14)

Bár Metódot a papság és a nép választotta meg, megerősítést senkitől nem kapott, így a munkácsi püspökséget betöltetlennek tekintették Rafael érsek-adminisztrátor távozása óta. Így érthető, hogy Kollonich az egri és a váradi püspöktől javaslatot kért az ő utódára nézve.

Csak a váradi püspök válaszát ismerem, az egriét nem. Benkovich válaszához csatolta ugyan Kulcziczki önmagát ajánló levelét, ő azonban Kulczickit erre nem tartotta méltónak. Metódról azt írja, hogy bár igen egyszerű ember, de olcsó népszerűségre tehet szert a köznép körében, éppen ezért veszélyes lehet. Ő a még élő Lipniczkit ajánlotta, de azzal a feltétellel, hogy tartson maga mellett egy, az egyházjogban járatos latin papot.

Kollonich viszont a beérkezett információkból arra a következtetésre jutott, hogy a püspökség kormányzásában szereplő főpapok közül egyik sem alkalmas arra, hogy az ott uralkodó zűrzavaros állapotoknak véget vessen, ezért amikor 1689-ben Rómába utazott, elhatározta, hogy onnan hoz az egyesült keletiek számára főpásztort. Ottani ismerősei felhívták figyelmét De Camillis (vagy: Camelis) János Józsefre, az orosz baziliták római prokurátorára.

De Camillis Keleten, Chiosz városában született. Görög származású volt, de már 12 éves korában a római görög kollégiumba került, s a teológia és a filozófia doktora lett. A vatikáni könyvtárban dolgozott, olasz és görög nyelvű munkákat írt. A Kollonichcsal való találkozásuk Idején 47 éves volt. Miután a kötelezettségeket és a kikötéseket kölcsönösen tisztázták; De Camillis elvállalta a munkácsi püspökséget. VIII. Sándor pápa ki is nevezte őt, s miután még Rómában felszentelték a szebásztopoliszi püspökség címére. Kollonich kíséretében Bécsbe érkezett, ahol őt a király munkácsi püspökké nevezte ki, de azzal a kikötéssel, hogy az egri megyéspüspöknek mindenkor engedelmeskedjék,

Kollonich az új püspököt a Leleszen élő Benkovich-hoz irányította (a váradi püspök ekkor itt székelt; a város török megszállás alatt volt), Benkovich elkísérte őt Munkácsra, ahol a templom előtt Metód, a szerzetesek és néhány pap fogadta.

Kollonich Metódra már Rómában felhívta De Camillis figyelmét. Elmondta róla, hogy bár letette a katolikus Hitvallást és ígérte, hogy hű marad az unióhoz, a papsághoz intézett írásaiból és más megnyilatkozásaiból az derül ki, hogy lélekben szakadár maradt, vagy legalább is nagyon ingatag talajon áll az unió kérdésében. A Szentszék tisztségében nem erősítette meg, erre ahhoz a király sem terjesztette fel, így azt csak ideiglenesen tölti be, onnan bármikor elmozdítható, De Camillis adhat neki valamilyen beosztást, de azzal s kikötéssel, hogy a püspöknek. mindenben engedelmeskedik.

De Camillis Kollonich tanácsát megfogadva, Metódot a munkácsi kolostor igumenjévé nevezte ki. A püspök nem is költözött be a kolostorba, hanem a Rákóczi-palotában telepedett meg, hol mindössze 2-3 szobát kapott. Jó két évig lakott itt.

Azonban - úgy tűnik, hogy - Metód nem tudott megbékélni sorsával. De Camillis naplója szerint 1690. július 29-én végleg elhagyta Munkácsot és valahol Galíciában nemsokára meg is halt. A már említett Kaminszki Petroniusz 1692. május 24-én azt írta Kollonichnak, hogy Metódot ő űzte el a kolostorból. Metód annyira elhanyagolta, sőt tönkretette a kolostort, hogy abban lakni nem lehetett. Nem maradt annak egyetlen ép ablaka sem, még a szegeket is kihúzatta a falból. Ő tette lakhatóvá a kolostort. De Camillis naplójából viszont az derül ki, hogy Kaminszki csak javíttatott valamit az épületen, ő a saját jövedelméből háromezer forintot fordított a teljes rendbehozatalra.

Bárhogyan is történt a dolog, Metód távozásával az utolsó főpap is letűnt a színről, aki De Camillis kinevezésekor a püspökség egy-egy területén beleszólhatott a kormányzásba, vagy éppen részt is vehetett abban.

A kolostor épületének rendbehozása után, 1692 májusában, De Camillis beköltözhetett az épületbe, mely kezdettől fogva a munkácsi püspökség rezidenciája volt. Most már innen kormányozhatta a 13 megyére kiterjedő joghatósági területét, itt végezhette a püspökség lelki életének megújítására vonatkozó áldásos tevékenységét. Kormányzásának legfontosabb eseménye a máriapócsi könnyezés volt.

De Camillis kinevezése és működése gondviselésszerű esemény volt a püspökség történetében. A bevezetésben említettem, hogy a munkácsi egyházmegye történészei szerint a Parthén és a De Camillis közti egynegyed évszázad a püspökség történetének legsötétebb, legszomorúbb korszaka. Zsatkovics György azt írja, hogy ennek a kornak a történelme homályosságra nézve vetekedik a Taraszovics korát megelőző évek történetével. Az orosz Alekszej Petrov írja, hogy e kor főpásztoraira "vonatkozó adatok híján teljességgel lehetetlen e chaoszban eligazodni".(15) Hasonló értelemben nyilatkozik a többi szerző is.

Igaz ugyan, hogy a kor történetét homály borítja, az is megfelel a valóságnak, hogy szomorú korszak volt ez a püspökség történetében, ennek azonban az a legfőbb oka, hogy sem a király, sem pedig a Szentszék nem sokat törődött az egyesült ruszinok vallási életével, sem pedig a püspökség betöltésével. Ennek az lett a következménye, hogy a püspökséget egyidőben többen is kormányozták, annak nem is az egész területét, hanem csak egy meghatározott részét, így Lipniczki a felvidéket, Monasztelli Szatmárt, Bereget stb. Így a püspökség lényegében területileg egymástól szinte teljesen független részekre szakadt, és joggal lehetett tartani attól, hogy a szétdaraboltság állandósul. Ennek az áldatlan állapotnak vetett véget De Camillis kinevezése.

2. Az unió helyzete

1646. április 24-én még csak 63 ortodox pap tette le Ungváron a katolikus Hitvallást. Az unió terjedésére jellemző hogy 1661-ben már 500 volt az egyesült papok száma. Ez azt jelenti, hogy a Rákócziak birtokainak kivételével az egyház egysége a püspökség egész területén helyreállt. Sőt, miután Parthén püspök élete végén, munkácsi székhelyét elfoglalhatta, a püspökség keleti vármegyéiben is terjedni kezdett az unió.

Parthén halála után a helyzet gyökeresen megváltozott. Közvetlen utódáról, a király által kinevezett Volosinovszkyról - mint említettem - Szelepcsényi prímás azt jelentette a Szentszéknek, hogy amióta a katolikus Hitvallást letette és megesküdött az unió megtartására, azon fáradozik, hogy híveit az uniónak megnyerje. Azt is említettem, hogy Pálffy Tamás egri püspök is az unió apostolaként mutatja őt be. Utódairól azonban ilyen tudósítással nem rendelkeznünk, némelyikről, így Metód püspökről, még a kortársai sem tudták, hogy unitus-e vagy skizmatikus. A püspökség kormányzásában résztvevő főpapok talán nem is voltak abban a helyzetben, hogy túl sokat tehettek volna az unió terjesztése érdekében. Érthető tehát, hogy ezekben a "szomorú években" az unió terjedése megtorpant, sőt helyenként vissza is esett.

A megtorpanásban nemcsak a főpásztorok tehetetlensége játszott közre, hanem a földesurak magatartása is.

Az ungvári unió alkalmával kikötött immunitás gyakorlati megvalósítása nem ment máról holnapra, a földesurak - nemcsak a protestáns, hanem a katolikus vallásúak zöme sem - nem egykönnyen vették tudomásul, hogy a rutén egyesült papok nem jobbágyaik többé. Arra sem voltak hajlandók, hogy ingyen adjanak nekik egyházi célokra telkeket. Így ezekben az években az unió egyik fontos indítéka, mely szerint az egyesült papok megkapják mindazon kiváltságokat, melyekkel hazánkban a római katolikus papság rendelkezik, hatástalanná vált.

Különös helyzet állt elő Szabolcsban. Említettem, hogy a király Monasztelli Demetert főmoderátorrá nevezte ki, s őt a megye papjai 1686. október 29-én, a Kállóban tartott összejövetelükön be is fogadták. Feltételük az volt, hogy a "szentséges római pápát pro capite tarthassuk, és felséges római császárért imádkozunk". Azt is említettem, hogy Monasztellit Veliczkó György lelkész különféle vádakkal illette, ezek alól azonban a Rafael érsek-adminisztrátor alatt ülésező szentszéki bíróság őt felmentette (Szatmár, 1688. június 15.).

A szentszéki bíróság a Monasztelli ellen felhozott vádakat - melyek feltételezhetően anyagi természetűek voltak és személyi ellentétekből fakadtak - alaptalan és rosszindulatú rágalmaknak minősítette; Veliczkót felfüggesztette és javadalmából elmozdította, amíg rágalmait nyilvánosan vissza nem vonja.

Azonban Veliczkó és az általa fellázított papok az ítéletbe nem törődtek bele, tovább folytatták az áskálódást. Monasztelli 1689. május 21-én levelet intézett Schambach, kállói katonai parancsnokhoz. Ebben a többi között előadja, hogy neki sikerült Szabolcsban az egyházi egységet teljes mértékben helyreállítania, ez azonban az utóbbi időkben felbomlott. Ő ez év május 12-re Szatmárra zsinatot hívott össze, melyen Csernátoni István jezsuita atya, a szatmári rendház elöljárója elnökölt. A zsinaton a joghatósága alá tartozó papok mind megjelentek a szabolcsiak kivételével. Ez utóbbiak Kálló közelében ellenzsinatot tartottak. Ezen elhatározták, hogy neki többé nem engedelmeskednek, a római pápa nevét többé a szent szertartásokban nem említik, ők Metód püspökhöz ragaszkodnak, akit a király sem ki nem nevezett, sem pedig meg nem erősített, de ami még ennél is rosszabb: skizmatikus hírében áll. A szabolcsi papság e lázadása és a szakadárságba való visszaesése mögött Zakariás kállói pap és Lőrinc pazonkai pap, Monasztelli vikáriusa áll. Ők lázították fel a papokat, ők kezdeményezték a skizmát. Ezért arra kéri a parancsnokot, hogy ezt a két papot tartóztassa le. Tehát Monasztelli kénytelen volt katonai karhatalmat igénybe venni saját papjai ellen.

A szabolcsi papok így egy időre visszaestek a szakadárságba, de ennek - úgy tűnik - személyi okai voltak.

3. A püspökség valláserkölcsi helyzete

A korabeli oklevelek lesújtó képet festenek a püspökség valláserkölcsi helyzetéről. Elsősorban Lipniczki János helynök Benkovich váradi püspökhöz intézett jelentése, valamint a De Camillis által rendezett szatmári zsinat (1690. május 1.) határozatai érzékeltetik azokat a botrányos állapotokat, melyek az egyesült papok és hívek körében uralkodnak.

Benkovich rendkívüli érdeklődést tanúsított az egyesült keleti szertartásúak iránt, ezzel magyarázható, hogy Lipniczki neki küldte el a szepességi egyházközségekben tett látogatása alkalmával szerzett tapasztalatokat. Nyilván Benkovich tájékoztatta De Camillist is a püspökségben uralkodó áldatlan állapotokról is úgy, ahogy ő a többi között Lipniczkitől értesült. Az energikus és nagy tudású főpap illúzióktól mentes, pontos ismeretek birtokában kezdte meg az egyházkormányzatot. 1690. április 24. és 1692. június 15. között összesen 12 zsinatot tartott, melyeken az egyházi élet megújítására vonatkozó határozatokat hoztak. Ez utóbbiak közül csak a szatmári Szent Miklós-templomban tartott zsinat határozatait ismerjük.

Igaz ugyan, hogy Lipniczki jelentése csak a szepességi benyomásait tartalmazzák. Az is igaz, hogy a szatmári határozatok elsősorban a megyei állapotokat tükrözik. Azonban joggal tételezhetjük fel, hogy - némi eltéréssel - az egész püspökség területén ugyanolyan volt a helyzet, mint a makovicai krajnán vagy Szatmár megyében. Éppen ezért, Lipniczki jelentését, valamint a szatmári zsinat határozatait megörökítő és ma is meglévő okiratát a kor történetének leghitelesebb forrásaiként értékelhetjük.

Lipniczki jelentése szerint a papok a betegek számára félretett konszekrált kenyeret, Krisztus szent testét az oltáron fa edényekben vagy tömjénszemek között, vagy éppen csak papírban őrzik. A legtöbben közülük zabkenyérrel miséznek. Alig talált e hatalmas uradalomban olyan papot, aki búzakenyeret konszekrálnának. (Nyilvánvaló, hogy ez a súlyos visszaélés a búzatermő alföldi parókiákon nem fordult elő.) Az oltáron ilyen primitív körülmények között Eukharisztiát egy teljes éven át nem cseréltek, s így az megavasodott és olyan kemény lett, mint a kő. A Szent Liturgiához fából, üvegből agyagból, ólomból készült kelyhet használtak. Antimenziont vagy nem talált az oltáron, vagy olyan volt ott, melyet nem szenteltek meg. Csak olyan egyházi öltözetet talált, mely ahhoz nem méltó anyagból, szőttesből készült, nem is volt miseruha formájuk. Ugyanilyen hibákat talált az egyházi könyvek vonatkozásában is. Ezek csaknem valamennyien kézírással készültek, tévedéseket tartalmaztak, zavarosak és olvashatatlanok voltak. Alig 20 községben talált olyan könyveket, melyekből a szent liturgiát végezni lehetett. A papok nemcsak hogy a szükséges ismeretekkel nem rendelkeznek, de még olvasni is alig tudnak. Az evangéliumot akadozva, hebegve olvassák, s annak olvasása közben számtalan hibát követnek el. És főleg: két vagy többnejűségben, botrányosan élnek, nem gyónnak, a szentségeket, így a keresztséget, éjjel szolgáltatják ki, minden kihirdetés nélkül esketnek, olyanokat is, akiknél különböző fokú házassági akadályok állnak fenn. Szokásban van a leányrablás, a házasság felbontása, a válás, a titkos házasság.

A helynök a parókiák meglátogatását rendkívüli nehézségek közepette végezte. Lesújtó állapotokat talált, de véleménye szerint 10 példamutató, felkészült, megfelelő tudással rendelkező pap elegendő lenne arra, hogy a lelkeket a sötétségből a fényre vezesse, az igazi vallásosságot felébressze. Ezekre a művelt papokra a makovicai uradalom hat-hat községét lehetne rábízni, sőt, még többet is. Ezek a papok arra törekednének, hogy az elmaradott és szellemi sötétségben élő népet felvilágosítsák, valamint arra, hogy legalább a szent szolgálatokhoz szükséges ezüstkelyheket más-más felszerelési tárgyakat beszerezzenek.

Lipniczki nem túlzott, amikor azt jelentette, hogy látogatása során nem szent épületeket, hanem kígyófészkeket talált gonosz babonákkal és tévelygésekkel együtt. Azt is helyesen látta, hogy ezen a helyzeten csak művelt, felkészült, derék papok tudnának segíteni. Azonban éppen ezekben volt a legnagyobb hiány. A Monasztelli-perben lefolytatott vizsgálat jegyzőkönyve is azt állítja, hogy az ellene lázadó papok tanulatlanok, műveletlenek, faragatlanok, saját rítusukat sem ismerik, a szent szolgálatokat elhanyagolják, a hívek lelki gondozásával nem törődnek.

Mint említettem, De Camillis püspök Szatmáron, 1690. május 1-jén zsinatot tartott, e zsinat határozatai hű tükörképei a megyében uralkodó valláserkölcsi állapotoknak. Ezek mindenekelőtt arra figyelmeztetik és emlékeztetik a papokat, hogy nem csak a maguk, hanem a híveik lelki üdvéről is számot kell adniok. Éppen ezért olyan példamutató módon kell élniök, hogy a hívek látva az ő jó cselekedeteiket, dicsőítsék az Istent. - Tartózkodjanak minden olyan megnyilatkozástól, ami botrányt okozhatna. Ne mulasszák el az egyház szokott böjtjeit, a szent szolgálatokat, a szentbeszédeket és a szentmiséket, a szentségeket, amikor szükség van rá, pontosan és az előírásoknak megfelelően szolgáltassák ki. A szent szolgálatok előtt végezzenek szentgyónást, látogassák meg a betegeket, őket is buzdítsák a szentségek felvételére, nehogy útravaló nélkül távozzanak e földi életből. - A bigámista papok kötelesek feloldozást kérni. Azok a papok, akik az egyházi rend szentségének felvétele után kötöttek házasságot fel vannak függesztve addig, míg asszonyaikat el nem bocsátják és a főpásztortól feloldozást nem kapnak. Azok a községek, amelyekben ilyen papok működnek, kötelesek őket a szent szolgálatok végzésében minden eszközzel megakadályozni, különben kötelesek 50 forint büntetést befizetni a munkácsi kolostorra, a püspöki rezidenciára, mindannyiszor, amikor megengedik, hogy az ilyen pap misét végezzen. - Jövevény, idegen papot csak a főpásztor engedélyével lehet alkalmazni. Minden papnak legyen legalább is ezüstözött kelyhe, diszkosza és szentségtartója, valamint tiszta egyházi ruhája. Minden pap köteles a főpásztortól antimenziont kérni. - A parókusok buzdítsák híveiket, hogy évente legalább négyszer: karácsonykor, húsvétkor, Péter-Pálkor és Mária elhunyta ünnepén gyónjanak és áldozzanak. A húsvéti szentáldozást mindenkinek a saját parókiális templomában kell elvégeznie. Erről a parókusoknak jegyzéket kell vezetniük. - A papoknak hosszú papi öltönyt és a görögök által kamilavkának nevezett birétumot kell viselniök. - A pap paraszti vagy napszámos munkát más földjén nem végezhet, mert ez nem méltó papi tisztségéhez. A szegény sorsú pap azonban megteheti, hogy megműveli saját vagy mástól bérelt földjét. - Minden papnak legyen két könyve. Az egyikbe jegyezze fel a megkeresztelt gyermeknek, valamint szüleinek és keresztszüleinek nevét, a keresztelés évét és napját, a másikban a házasultak adatait és a házasságkötés időpontját. (Megjegyzem, hogy ez volt a püspökségben az első rendelkezés, mely, az anyakönyvezésre vonatkozik. Utóbb azonban ez feledésbe ment; évtizedek múlva Olsavszky püspök, aki joghatósági területét 1750-1752 között végiglátogatta, e rendelkezést felújította.) - A házasságkötés előtt a jegyeseket háromszor ki kell hirdetni a templomban. A férfi 14, a leány 12 éves korban köthet házasságot. - A papok a gyónásnál mondják el az egyház által, előírt feloldozási imát. Ezt a zsinati határozat pontosan közli is. - Pappá csak az szentelhető, aki betöltötte a 24. életévét és előzőleg mint egyházfi és kántor szolgált valamelyik templomban, tovább képes magát fenntartani vagy saját vagyonából, vagy annak az egyházközségnek javadalmából, ahol szolgálni fog. Még kevésbé szentelhető fel az, aki annyira járatlan az egyházi ügyekben, hogy nem képes a szentségeket illően kiszolgáltatni. - Éppen ezért, mielőtt az egyházi rend szentségének felvételére a püspöknél jelentkeznének, tanuljanak, készüljenek fel, hogy megfelelő tudással rendelkezzenek. - Minden szentmisében említsék a püspök nevét, s évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor a püspök szándékára végezzék a Szent Liturgiát. A papok figyelmeztessék híveiket, hogy mindenki tartson a lakásában szent képeket. - Minden faluban legyen sekrestyés és kántor, akik a templomban szolgálatot teljesítenek s a gyermekeket oktatják. Az egyházközség köteles őket eltartani. - Mindenki köteles megtartani az egyház parancsát, tudniillik, hogy vasár- és ünnepnapon szentmisét kell hallgatni és ezeken a napokon, ha nincs rá nagy szükség, szolgai munkát senkinek sem szabad végezni. - Minden pap köteles kiküldő (megbízó) levéllel rendelkezni. Mindenki köteles az eskü alatt fogadott szent egyesülést a Római Anyaszentegyházzal szilárdan megtartani, különben mint esküszegők fognak bűnhődni. - Azok a világi férfiak, akik feleségük életében más nőt vesznek el, halálos bűnben vannak, mert nyíltan szembefordultak azzal az isteni paranccsal, amely szerint amit Isten egybekötött, azt ember el ne válassza. Ezért, ha meg akar tisztulni ettől a bűntől, vissza kell fogadnia az első, a törvényes feleséget, és el kell bocsátania a másikat, aki nem is tekinthető törvényes feleségnek, hanem ágyasnak, s ameddig erre nem hajlandó, a szentségekhez nem járulhat. Azok a papok, akik ilyen embereket megesketnek, fel vannak függesztve és 100 forint bírságot kell fizetniök. 100 forintot kell fizetniök azoknak a világiaknak is, akik ilyen érvénytelen házasságot kötnek, de egyben kötelesek el is válniok a második asszonytól. A protopresbiterek kötelessége, hogy mindezen intézkedések megtartását figyelemmel kísérjék. Az engedetlenkedőket fel kell jelenteniök a püspöknek, hogy megbüntethesse őket. - A parókusok pedig kötelesek akár közvetlenül, akár a vikáriusok, akár a protopresbiterek útján a híveik körében tapasztalt botrányokról a főpásztornak jelentést tenni, hogy azok megfelelő módon orvosolhatók legyenek. A püspök szigorú, büntetést helyez kilátásba azon lelkészek felé, akik e kötelezettségüket elmulasszák.

De Camillis - mint említettem - jó két év alatt a püspökség területén 12 zsinatot tartott. Az elsőt közvetlenül a megérkezése után Munkácson tartotta 1690. április 24-én. Ezt követte május 1-jén a szatmári. Az előbbin 70, az utóbbin pedig 60 pap vett részt. Az év második felében gyors egymásutánjában követték egymást a zsinatok: szeptember 25-én Zborón 90 pap, november 8-án Isztáncson 40 pap, november 17-én Sztropkón 17 pap, december 14-én 14 pap jelenlétében. A püspök a következő három zsinatot a székhelyén, Munkácson rendezte, éspedig december 30-án, majd 1691. január 12-én és április 23-án. Ez év május 5-én újra Szatmáron, végül 1692. június 15-én ismét Zborón volt zsinat. - Az utóbbi zsinatokon megjelent papok létszámát nem ismerjük.

Mint említettem, a De Camillis által rendezett 12 zsinat határozatai közül csak az első szatmári zsinat döntéseit ismerjük. De biztosra vehetjük, hogy a többin is ugyanazok a problémák merültek fel - esetleg itt-ott némi helyi sajátosságokkal kiegészítve - és lényegében ugyanolyan döntéseket kellett hozni, mint a szatmárin. Ez utóbbi lefolyásáról a püspök jelentést tett Kollonich bíborosnak, valamint a Hitterjesztés Kongregációjának. A Kongregációtól egyben felhatalmazást is kért, hogy a bigamista papokat feloldozhassa. A Kongregáció Kollonich bíborostól bekérte a munkácsi és a szatmári zsinat határozatait.

A zsinati határozatokból, Lipniczki jelentéséből és más korabeli oklevelekből nyilvánvaló, hogy a munkácsi püspökségben működő papok túlnyomó többsége tanulatlan, műveletlen, az egyházi dolgokban teljesen járatlan - talán komoly hivatással nem is rendelkező - ember volt. Nem csoda, ha a nép körében a legsúlyosabb bűnök (többnejűség, gyermekházasság stb.) és babonák terjedtek el. Vigasztaló mozzanatokat e kor történetében alig találunk. A gondviselés művének kell tekintenünk, hogy az unió és maga a püspökség egyáltalán fennmaradt.(16)

Másrészt: azt tudjuk, hogy De Camillis és törvényes utódai milyen emberfeletti erőfeszítéseket tettek a papok és a hívek lelki megújulása, a püspökség közjogi helyzetének rendezése érdekében. Azt azonban csak az utolsó ítéleten fogjuk megtudni, hogy az általuk elért eredményekben milyen hatalmas jelentősége lehetett a máriapócsi könnyezésnek.

Jegyzetek

1. HODINKA, Antal, A munkácsi görögkatolikus püspökség története, Budapest 1909, 329. A továbbiakban: Tört.; LACKO, Michael, S.J., Unio Uzhorodensis, Roma 1965, 114.; PIRIGYI, István, Parthén Péter püspök emlékére, Szakoly 1996. »

2. MONDOK, Joannes, "Brevis historica notitia dioecesis Munkacsensis", in A Munkácsi Egyházmegye Sematizmusa az 1978 évre, 22.; HODINKA, Tört. 381. »

3. HODINKA, Antal, A munkácsi görög szert. püspökség okmánytára, Budapest 191 1, 178., 179.. 180. sz. A továbbiakban: Okm. »

4. Okm. 187., 188., 189., 190., 191. sz. »

5. Okm. 191., 194. sz. »

6. Okm. 192., 193. sz. »

7. Okm. 197., 198., 200 sz. »

8. Okm. 202. sz.; DULISKOVIC, Joann, Istoriceskija certi Ugro-russkich, Ungvár 1875, 11. 128-129. »

9. Okm. 204. 205. 206. 232. sz. »

10. Okm. 208., 214., 216. sz. »

11. Okm. 212., 213. sz.; Tört. 381. »

12. Okm. 210., 21 l., 217., 21 8. sz. »

13. Okm. 160., 162., 344. sz.; Tört. 397. »

14. Okm. 231. sz. »

15. Tört. 379-380.; ZSATKOVICS, György, Harcz az egri befolyás ellen, Budapest 1886.; VRABELY, Antal, "A magyarországi Rutének és az unió a legrégebbi időktől 1706-ig", in A budapesti növendékp. m. e. isk. munkálatok 393-449.; FRAKNÓI, Vilmos, A Rákócziak és a munkácsi püspökség, Budapest 1906.; PETRIV, Alexej, Staraja vjera i unija v XVII-XVIII vjekach, St.Peterburg 1905-6, 27. (Az óhit és az unió a XVII-XVIII. századokban); A tudós professzor a helyszínen kutatta Kárpátalja ruténjeinek történetét. »

16. Okm. 230., 231., 241., 242., 245., 246. sz.; Tört. 400. és köv.; NILLES, Nicolaus, Symbolae ad illustrandem historiam Ecclaesiae Orientalis in terris Coronae Sti. Stephani Ceniponte, 1885. 11. 821-914.; KOROLEVSKIJ, Cirillo, - GATTI, Carlo, I riti e le chiese orientali I. k. Genoa 1942. A kárpátaljai ruszinokra vonatkozó fejezet: 655-707.; AMMAN, Albert M. S.J., Abriss der ostslawischen Kirchengeschichte, Wien 1950. 359., 656., 657.; PAPP, György, Adalékok De Camillis József munkácsi püspök működéséhez, Miskolc 1941.; PIRIGYI, István, A magyarországi görögkatolikusok története, Nyíregyháza 1990, 136-142. o. »